Szóval ott tartottam, hogy becsípődött a derekam egy doboz szelep emelése közben és szinte mozgásképtelenné váltam. A főnököm természetesen a tőle megszokott együttérzéssel hazaengedett. Szép lassan, megfontoltan elindultam az öltözőbe. Persze másképp nem is tudtam menni :-). Útközben többen megkérdezték, hogy "Jajj, mi a baj? Jól vagy? Segítsek valamit?"
Nagyon jól esett a gondoskodás, de sajnos nem tudtak segíteni. Szép lassan átöltöztem, kibaktattam az autómhoz, nagy nehezen beszálltam és már nem is emlékszem hogyan, de hazavezettem. Na ott várt még rám egy nagy kihívás. Fel kellett gyalogolnom a 3. emeletre! Leküzdöttem azt is! Otthon már kedves párom segített mindenben, kihívtuk a dokit, hogy csináljon valamit, mert megőrülök.
Csinált is. Megvizsgált, felszívta az injekciót, de közbe észrevette a polcon az általam készített meketteket. Mondanom sem kell, hogy elnyerte tetszését és elkezdett kérdezősködni, hogy ki csinálta, hogy csinálta, mennyibe kerül, mennyi munka van vele. Illedelmes gyerek létemre megválaszoltam kérdéseit, de már azon gondolkoztam szólok neki, hogy döfje már belém azt a fecskendőt, majd utána dumcsizunk.
Na megkaptam a szurit, az orvos ajánlott egy nagyon jó kenőcsöt amivel kenegettem a derekam. a neve Perskindol vény nélkül kapható, van belőle spray, olaj, gél.. Doki elment, pihentem.
A további történéseket nem részletezem, mert annyira nem a témába vágó. Röviden csak annyit, hogy pár hét alatt rendbe jöttem, de a melóhelyen ment a kavarás, mert ugye ez üzemi balesetnek számít, de a ne menjek táppénzre, mert a statisztika így meg úgy. Szóval nem volt egyszerű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése